Az idén 10 éves fennállását ünneplő Bagossy Brothers Company az ünnepi lemez mellett egy dokumentumfilmmel is kedveskedik a rajongóknak.
Category: Kultúra
Auto Added by WPeMatico
A Rolling Stones a 80 éves Mick Jagerrel 16 koncertet ad másfél hónap alatt
Turnéra indul jövő tavasszal a Rolling Stones együttes a nagy sikert aratott legutóbbi, Hackney Diamonds című albumával.
A zene éjszakája – neves külföldi fellépők kávézókban, pubokban
A zene éjszakája idén színesebb programot kínál, mint valaha, ugyanis a világ minden tájáról érkeznek zenei formációk.
A Manhattan Transfer soha többé nem lép színpadra
Fél évszázad után búcsúzik a színpadtól a világ egyik legsikeresebb énekegyüttese, a Manhattan Transfer…
Ismét összeállította toplistáját a klasszikus zenei szakportál, a Bachtrack
A Budapesti Fesztiválzenekar és Fischer Iván is felkerült a Bachtrack zenei szakportál top10-es listájára
Timmy Trumpet, Lukas Graham, Rita Ora – 10 színpad, 215 előadó a SZIN-en
Szerdán megnyitotta kapuit az idén 55 éves Szegedi Ifjúsági Napok (Szin), ahol mások mellett Timmy Trumpet, Lukas Graham, Rita Ora és Alok is fellép. A Szin négy napon át, augusztus 26-ig tart az újszegedi Partfürdő területén. Tíz zenei színpadon, mintegy 215 előadó lép fel, valamint a fesztivál Civil Falujában 45 civil szervezet mutatja be tevéken
A Zeneakadémia új pályázata kizárta az egyetem rektori jelöltjét
A Zeneakadémia rektori pályázat benyújtásának határideje 2023. augusztus 21., elbírálásának határideje pedig 2023. október 31.
A Széchenyi Akadémia a Zeneakadémia rektori pályázatának visszavonását követeli a minisztériumtól
Korábban a Zeneakadémia már jelezte, hogy a minisztérium által kiírt rektori pályázat nem felel meg a hosszú évek hagyományainak.
Bebe Rexha védőszemüveget visel a színpadon, miután telefont dobtak az arcába
Bebe Rexha védőszemüveget viselt a Best F*n Night Of My Life turné legutóbbi állomásán, péntek este Los Angelesben.
Matty Healy koncert közben utalt Taylor Swifttel való szakítására
Egy plakát láttán megállította a koncertet és a szakítására utalva nyilatkozott.