Erika coachtársai nem hittek a fülüknek a vallomás hallatán.
Category: news
Magyar találmányok nélkül ma a zene sem lenne ennyire gazdag
Yehudi Menuhin amerikai hegedűművész kezdeményezésére 1975-ben az UNESCO október 1-jét a zene világnapjává nyilvánította. Ebből az alkalomból mutatunk néhány zenével kapcsolatos magyar innovációt.
Thy Art Is Murder – Destroyer Of Dreams – Új videó énekesek nélkül
Az ausztrál deathcore banda, a Thy Art Is Murder egykori énekesük, CJ McMahon távozása, vagyis inkább kirúgása után szeptember 27-én az oberhauseni Turbinenhallében adott turné indító koncertjén hivatalosan is megerősítette, hogy jelenlegi új énekesük az Aversions Crown-ból ismert Tyler Miller lett. Kicsit még vitás, hogy valóban ő lesz-e a banda j
Ben Granfelt és Julian Sas nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Szeptember 30. + Október 5. – Analog Music Hall, Budapest.
Liszt művével emlékezik a Máv Szimfonikusok Zenekar az aradi vértanúkra
Liszt Ferenc Funérailles című művének zenekari átirátával emlékezik meg az aradi vértanúk kivégzésének 174. évfordulójára a MÁV Szimfonikus Zenekar október 6-án a Zeneakadémián, ahol Bartók I. hegedűversenye és Mahler V. szimfóniája is felcsendül. Liszt Funérailles (Temetés) című zongoraművét Farkas Ferenc zeneszerző hangszerelte szimfonikus zeneka
Senior Gála a zene és az idősek világnapján
Ingyenes jótékonysági hangversenyt rendeznek október elsején a Budapesti Filharmóniai Társaság legtapasztaltabb művészeivel.
Rosszul lett Al di Meola a bukaresti koncertjén, állítólag infarktussal szállították kórházba
A román főváros kórházának kardiológiai részlegén ápolják a világhírű gitárművészt, állapota stabil.
Rolling Stones – Stevie Wonder és Lady Gaga az új dalban
A Rolling Stones új albumának második előzetese hamisítatlan bluesy hangulatot áraszt, hab a tortán Lady Gaga és Stevie Wonder vendégszereplése.
Zenei játék mesterséges intelligenciával
Vajon meg tudjuk különböztetni az élő szerzők által írt dalokat és a mesterséges intelligencia kreálta zenét? Az Artisjus magyar szerzői jogvédő iroda egy játékos kísérletre invitál, amelyből talán kiderül, hogy észrevesszük-e a két minőség közötti határvonalat.
Megnyitotta az évadot a Filharmónia
A 100 éves Nemzeti Filharmonikus Zenekarral indította az évadot a 10 éves Filharmónia Magyarország tegnap este Nyíregyházán!